A Közművelődési és Városszépítő Egyesület 2020. január 18-án immár 20. alkalommal rendezte meg a Répafőző Fesztivált. A 3 kategóriában (hagyományos „egytál” répaétel, répából készült ételkülönlegességek, répás rétes és répás édességek) meghirdetett versenyre idén is szép számmal neveztek, 16 versenyző 30 féle ételt készített.
Az ötfős zsűri délelőtt 11 órakor kezdte az ételek kóstolását, értékelését. Az elnök Rákhely Árpád volt, munkáját segítette: Varga Tünde, Pálfi Zsuzsanna, Dancsó Károlyné és Meleg László.
A rendezvényt Balogh László, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg, majd Radics Bálint, Miklósfa városrész önkormányzati képviselője mondott beszédet. Köteles Józsefné, a Közművelődési és Városszépítő Egyesület elnöke a fesztivál történetét, a kezdeteket és néhány emlékezetes pillanatot idézett fel.
Szombaton kettős kerek évfordulót ünnepeltek a résztvevők: a jubileumi, 20. fesztiválon felköszöntötték Kötelesné Arankát is, aki aznap ünnepelte születésnapját.
A megnyitót a Kanizsa Big Band koncertje követte, a zenekar több mint félórás koncerttel szórakoztatta a fesztiválra ellátogatókat. A koncert után a versenyzők ismét megmérették magukat: a zsűri után a közönség is megkóstolta a benevezett ételeket. A közönségkóstoltatást után kezdődött a répavacsora, amelyet a helyi asszonyok készítettek.
Az eredményhirdetésre sem kellett sokat várni. Rákhely Árpád zsűrielnök néhány szóban összefoglalta a zsűri ételekkel kapcsolatos észrevételeit, majd Meleg László és Köteles Józsefné átadta a díjakat.
Hagyományos „egytál” répaétel kategóriában:
1. Horváth Imréné és Pál Dorka – disznótoros, paradicsomos répa
2. MI-FITT Nők – tárkonyos, tejfölös répa
3. Kertbarát Kör – csülkös, húsos, babos répa
Répából készült ételkülönlegességek kategóriában:
1. Panka és nagyi – miklósfai útravaló
2. Szepetneki „Hadd főzzek ma magamnak” 2 – rakott, baconos kerekrépa
3. Ízbombázók – ízes húsgombóc bab és Waldorf-salátával
Répás rétes és répás édességek kategóriában:
1. Imrei György – répás krémes
2. Horváth Imréné és Pál Dorka – répás, diós és mákos csavart
3. Szepetneki „Hadd főzzek ma magamnak” 4 – vaníliás kerékrépás kosárka karamellel
A bírák idén kiosztottak két különdíjat is. A zsűri különdíját Imrei Zsuzsanna zsebelhette be tejfölös, tárkonyos répalevesével, a 20. alkalommal megrendezett esemény jubileumi különdíját pedig a Mindenki Háza csapata vihetett haza hagyományos paradicsomos, babos, húsos répájával. A közönség szerint a legfinomabb étel a BLG Répások paradicsomos, babos répalevese volt.
Az eredményhirdetés után az est jókedvű nótázással folytatódott!